Új gazdasági és ipari szemlélet az, ahogyan mi működünk - elsőre ezt gondoltam, ahogy alaposabban véggigondoltam, hogy mit és hogyan gondolunk és csinálunk a magunk kis vállalkozásában. És aztán oda jutottam, hogy semmi újat nem találtunk fel, nem vezettünk be, hanem valójában aszerint működünk, ahogyan természetes volt azelőtt, hogy a gépekkel és az ipari forradalommal felforgatták a világot. Mára már kezdhetjük látni, hogy az embereket a gépek helyettesíthetik ugyan, de a végeredmény nem embernek való, ellenben szemétben túltermelünk.
A képek sörgyártásról szólnak, a XVI. és a XX. században...
A technikai fejlődésnek, a gépesítésnek van helye és értelme, de nem szabad elszakadnia az emberektől, hiszen minden, ami áruként a piacra kerül, azt végül emberek veszik meg, az ő igényeiket kell hogy kiszolgálja, csak így nyer értelmet. Nem az az elsődleges, hogy mennyi pénzt kaszálhatunk (gyártóként, de főleg kereskedőként), hanem az, hogy kielégítsük az emberek igényét. Szakmai speciális ismeretink és saját tapasztalaink nyomán létrehozunk valamit, ami 20-50 év múlva is használható, és külalakjában sem vall szégyent. Ez annyira egyszerű és magától értetődő, hogy nem is értem, miért nem ez a gondolkodás az uralkodó.
A mostani gyári termelésre inkább jellemző, hogy próbálja eladni azt, amit éppen gyárt, és mire új terméket fejleszt ki az új igényekre, addigra már lehet hogy még újabb igények lesznek aktuálisak, neki viszont el kéne adnia azt, aminek a gyártására beruházott, mert csak akkor térülne meg rendes haszonnal az egész. Azaz örök lemaradásban van, és ellenérdekelt mindenféle új igényekkel szemben. Szerintem a gyári termelésnek nem erről kéne szólnia.
Azt gondolom, hogy a gyári, azaz a gépesített gyártásnak nem a végtermék kitalálásában és előállításában lenne a helye, szerepe. Háttérgyártásra tökéletes, alkatrészekre és részegységekre, amit a kevésbé gépesített, több emberi kézimunkát használó kisüzemek tudnának használni, sokkal többféle végtermék előállításához. Tehát pl. lemez kandalló gyártáshoz bizonyos alkatrészeket jó, ha nagy gépeken precízen tudnak legyártani, amikből aztán kézimunkával tudunk dolgozni (mi ezt csináljuk is). A gyár nemcsak kandalló tűztérhez, hanem számtalan más, részben acéllemezből készülő végtermékhez tud alkatrészt gyártani, akár ugyanazon témakörben végterméket előállító kisüzemek mindegyikének. A kisüzem a végtermékre koncentrál, és többféle anyag összekombinálásával állít elő végterméket, és rugalmasan tudja követni a megrendelői igényeket is.
A kerti pad az egyik példám: normálisan fém (öntöttvas) lába van és fa ülőrésze, viszont manapság gyakorlatilag nem kapható olyan kerti szék vagy pad, amiben egynél több anyag kerül felhasználásra. A globalizáció meg a trendek azt sugallják a kisvállalkozóknak is, hogy ne akarjanak együttműködni más cégekkel, ne próbáljanak kombinálni anyagokat, mert csak a teljes gyártásnak van értelme, de annak is csak akkor ha fejlődő országokba telepítik, a kisvállalkozó ebben pedig végképp esélytelen. Végülis ne is vállalkozzon…
A megrendelő ill. vásárló, azaz az ember, aki az otthonába és saját használatára vesz meg különféle eszközöket és berendezéseket, nos, hát ő bármiféle gépesített termelés mellett is egyéni, egyedi, egyszeri ember volt és lesz is. Örül a technikai fejlődésnek, de utálja az akárhol legyártott, csak néhány használatra alkalmas kenyérvágót, cipőt, és hasonlókat. Van értelmes elképzelése arról, amire szüksége van, de ezért jelenleg esetleg még hülyének is nézik, csak mert akik gyártanak és forgalmaznak, azok nem erre alapoznak.
Egyre több szó kerül manapság arról, hogy az ételek alapanyagait minél jobb ha itthon állítjuk elő, még a feldolgozásuk is itt lenne jó, hiszen itthon is képesek vagyunk rá. Az ipari termékek egy részére is igaz ám ez, vannak nagyobb gyárak, ahol profi gépeken le tudják gyártani a szükséges alkatrészeket, amikből aztán a megrendelői igények szerint a hozzánk hasonló kisvállalkozásokban készíthetünk végtermékeket. A megrendelők és vásárlók nem a gyárral kerülnek kapcsolatba, és nem is a gyárak nem kevésbé személytelen forgalmazóival, kereskedőivel, hanem konkrétan azzal, aki neki létrehozza a konyhabútorát, kandallóját. Ezek a kisvállalkozók kapcsolatba kerülnek a megrendelőkkel, közvetlen jelzést kapnak arról, hogy mire van szükség, mit szeretnének az emberek, és amit létrehoznak, ott is személyesen vállalják a felelősséget. Ember és ember találkozik, és együtt építi a világot…
Azt gondoltam, ez lehetne egy régi-új ipari-gazdasági koncepció, mely minden szereplőnek előnyös lenne a mostanra kialakulttal szemben. Minden szereplő a megfelelő helyen állhatna benne, és szerepéhez mérten viselne kockázatot: a kisvállalkozó bukna, ha nem követné az aktuális igényeket, a gyár viszont kiszolgálná a bukott kisvállalkozó utódját is.
A kereskedésről nem beszéltem még: én korlátoznám, azaz maximálnám a forgalmazói, kereskedői hasznot, mivel szerintem érdemben értéket nem adnak hozzá az eladott termékhez. Természetesen a hirdetés árakat is a hirdetett termék árához szabnám valahogyan, mert hiszen ebben sem adódik hozzá valós érték az eredeti termékhez. Manufakturális (azaz emberközeli, kézi munkára alapuló) gyártás esetén a többlet kereslet és eladás nem jelent többlet bevételt és hasznot a gyártónak, míg a kereskedő „kapacitása” szinte végtelen, ő bezzeg kaszálhat. Azaz a hirdetés-ipar és a kereskedelem valójában élősködik azokon, akik valódi, tényleges értéket állítanak elő emberi egyedi kézimunkára alapozva.
Szemlélet és gondolkodás kérdése elsősorban, hogy észbe kapjunk, és lehetőségeink szerint tegyünk azért, hogy a világ amelyet építünk, az a józan paraszti eszünk szerint alakuljon. Nem kell hozzá egy diploma sem, hogy megértsük, hogy a világot nem mások építik felettünk és rajtunk kívül, hanem mi magunk, legyünk bár csak picinyke homokszemek benne. Nézzünk bátran körül, és mind szóban, mind tetteinkben fejezzük ki azt, amit gondolunk.