A mindennapi életben gyakran használt szavak, de vajon mindannyian ugyanazt értjük alattuk? Jelen cikkben a témába vágó (szak)szavakról és jelentésükről szólok. Lehetőségeim szerint végül még az idegen nyelvek kifejezéseire is kitérek.
Egyáltalán nem véletlen, hogy lényegében keverve, szinonímaként használjuk a kemence, kandalló, kályha fogalmakat, sőt. Amit a témáról ezidáig olvastam, abban mindenütt általános, hogy a különféle fűtő, sütő és egyéb bel- és kültéri tűzrakásra alkalmas építményekre tájanként és koronként számtalan szót és szókapcsolatot használtak.
Én az alábbi összefoglalást tudom adni ezek alapján:
Én az alábbi összefoglalást tudom adni ezek alapján:
Kemence – zárt ill. zárható kis nyílású, elsősorban koncentrált hőteljesítményre szolgáló (pl. sütés, fűtés, mészégetés) építmény
Kályha – elsősorban fűtésre szolgáló építmény
Kandalló – nyílt tűzrakásra szolgáló építmény, mely főzésre, fűtésre de még világításra is szolgál
Kezdjük a kemencével:
"KEMENCZE - Gyöke talán a székelyeknél divatos és korlátot, kerítést jelentő kem. Vagy pedig a latin caminus-ból alakult. Egyébiránt eléjön már egy 1156-dik évi oklevélben is, a XIII-ik században pedig többször. (Jerney. Nyelvkincsek).
 |
| Függőleges kemence rakodása felülről, Dánfalva (Csík m.) |
Általán köröskörül bekerített, csak egy nyilással v. szájjal biró, s tüzet kiálló üreg, melynek rendeltetése a bele rakott tüznek melegét megtartani, különféle czélokból, miért neve is különféle. Sütő kemencze, melyben kenyeret, kalácsot, húst stb. sütnek, szobakemencze, melylyel a szobát melegítik. Aszaló, olvasztó, hűtő, mészégető, téglaégető stb. kemencze. Alakjára nézve: szarvas, boglyas, gömbölyű, hátas kemencze. Anyagra nézve: tégla-, kő-, vas-, sárkemencze. (...) Tájszokásilag: pest, siskó. A ,kemencze' és ,kályha' közt az általános népnyelvben azon különbség tétetik, hogy ,kályha' neve alatt csak az úriasabb helyiségekben vagy legalább a köznép lakta házak díszesebb szobáiban használtatni szokott fűtőkemenczét értik; innen: cserépkályha, nem mondják: cserépkemencze."
 |
| Fűtés tanyai kemencében (Kéleshalom, Bács-Kiskun m.) |
"kemence - sütő-, fűtőépítmény lakószobában, konyhában, sütőházban, amelynek számos funkcionálisan elkülönült változata alakult ki. Vannak szobai fűtő-sütőkemencék, amelyek lehetnek külső fűtésű szobai kemencék, belső fűtésű szobai kemencék, konyhai sütőkemencék, szabadon álló sütőkemencék, aszalókemencék. A kemence fejlődését, használatát a 15. sz.-tól paraszti közösségeinkben is egyre fokozottabban befolyásolták a különféle kályhák és kandallótípusok. –
 |
| Bubos kemence a tiszta szobában. Kalocsai népmüvészeti ház Levelezõlap, Fotó: Patyi Árpád |
Kemence szavunk valószínűleg honfoglalás előtti keleti szláv eredetű jövevényszó. A magyar nyelven kívül azonban csak az É-orosz nyelvjárásokból mutatható ki, ahol fürdőkemencét jelent, amelyet kövekből raknak. A magyar kemence is a kamen ’kő’ származéka, s a 14. sz. végéről adatolható. A kemence szinonim szava volt a pest, amely bolgár-szláv jövevényszó, újabb kori erdélyi és nyitrai előfordulása egykori szélesebb használatára utal."
A kandalló még érdekesebb:
Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára (1862)
"KANDALLÓ - Kályha, kemencze v. katlan, mely a szobából fűl. Valószinüleg az olasz camino, caminetto, vagy pedig a latin 'candeo' szó után képeztetett."
Kósa László - A kandalló
"Ülj mellém a kandallóhoz,
Fel van szitva melege!
írja a költő, Kisfaludy Sándor, és az olvasók többnyire film- és irodalmi élmények nyomán a régi angol úri házakból ismert hatalmas, öblös szájú kandallókra gondolnak, melyekben pattog, nagy lánggal lobogva ég a tűz. Hasonló szerkezetű kandallók épültek a 14–15. századtól a magyarországi várakban és várkastélyokban, majd az udvarházakban, később az előkelő polgári lakóházakban is. De ha kezünkbe vesszük Arany László nemrég kiadott, immár száz éve kedvelt népmesegyűjteményét, ott az egyik mesében a hős, nyilvánvalóan parasztházban, a kandalló tetején keresi a gyújtófát. Ez a kandalló nem azonos a várkastélyokból ismerttel.
 |
| Kandallós tűzhely (Siklód, v. Udvarhely m.) |
Néhány évtizede még használták a Tiszántúl északi és középső részén a búbos kemence mellé épített szabad tüzelőt, melyre vesszőből font, sárral tapasztott, bogárhátú füstfogó borult. Télen főztek, melegedtek a tűz mellett, amely bevilágította a szobát. A Tiszántúlról Erdély felé haladva mindenütt megvolt ez a fajta kandalló. Csakhogy itt már másként nevezték, pl. kaskemencének, mert kosár módjára fonták, vagy a füstfogó alakja után sátorkemencének. A Kalotaszegen és a Mezőségen gyakran kályhás kemencének mondták. Ez a név ugyancsak anyagra és egyben arra utal, hogy az erdélyi kandallóknak az alföldiektől kissé eltérő a formájuk. Itt már nem építettek búbos kemencét, télidőben meleget, fényt és főzőhelyet egyaránt a kandallónak kellett biztosítania.
 |
| Tüszej fölött vaslábon álló sátor (kandalló) kályhákból építve, mögötte sütőkemence (Désháza, v. Szilágyság) |
Padkán égett a tűz, és föléje lábakon álló, terjedelmes füstfogó borult, mely tartotta és sugározta a meleget. Ezért készítették fonott-tapasztott vesszőből, Erdélyben leginkább csempéből. A csempét régi magyar szóhasználat szerint kályhának mondták, innen a kályháskemence elnevezés, és ezért a kandalló legelterjedtebb neve a Székelyföldön cserepes. A fazekasközpontok közelében a pirosra égetett vagy zöldmázas csempék szemet gyönyörködtető virágos mintákkal készültek. Háromszéken pestnek nevezik a kandallót. Ez a szó kiveszőben lévő jövevényszó nyelvünkben, mely eredetileg egészen zárt kemencét jelentett. Talány viszont, hogy miért mondják egyes vidékeken góbnak, gógánynak a kandalló füstfogóját.
 |
| Szilágysági sátoros kemence szerkezeti metszete |
Az erdélyi románok leginkább kuptornak (cuptor), azaz kemencének, a szászok pedig Luther-Ofennek, azaz Luther-kályhának hívják. A sokféle elnevezés arra utal, hogy a kandallós tüzelőberendezés mind az Alföldön, mind Erdélyben újabb eredetű lehet. Erdélyben az oklevelek tanúsága szerint a 17. századtól megvolt. S megvan ma is Óromániában, Bulgáriában és a Balkán egész területén, csakhogy megint más formában. Ugyanis dél felé haladva egyre enyhébb az éghajlat, és a füstfogónak nem kell meleget tartania, csupán a szikrát és a füstöt fölfognia. Ezért nem lábakon áll és nem csempékből rakják, hanem távolabb, a tűz fölött a mennyezetre vagy a falra erősítik.
A kandalló ősét az ókori Mediterráneumban használták. Onnan terjedt el különféle változatokban egyrészt a Balkánon, Erdélyben önálló típust alkotva, másrészt honossá vált Franciaországban, Angliában, Németországban, majd Közép-Európa szomszédos területein."
"kandalló - láng-, szikra-, füstfogóval, kürtővel ellátott nyílt tűzhely, amelyhez gyakorta kemence is csatlakozott. A tűztérben elégetett fa hőjét átadta a szoba levegőjének közvetlenül is, de a tüzet két oldalról körülvevő fal, valamint a tűz fölé boruló sátor, amely a lángot, szikrát felfogta, a füstöt összegyűjtötte, s a hozzá csatlakozó kürtőn kivezette a padlástérbe vagy a ház előterébe, egyben hőtároló és kisugárzó testként is szolgált. A keleti háztípus jellegzetes tüzelőberendezése. Sokféle anyagból, sokféle szerkezettel, nagy formagazdagsággal építették.
 |
| Kandallós tüzelő neve a magyar nyelvterületen (a füstfogó, ill. a teljes objektum neve). A térkép néprajzi adatok alapján készült. 1. kabola, 2. pest, pestalja, 3. gógány, 4. kandalló, 5. kandalló elnevezés más tüzelőberendezéshez, 6. kemence, 7. kaskemence, 8. sátorkemence, sátor, 9. gób, góg, góc és származékaik, gócláb, gócalja stb., 10. cserepes, csempés, csempe, 11. hornya, 12. kályha, kályhakemence, 13. kürtő, kürtőkemence, kémény |
Terminológiája nem egységes. A kandalló megjelölést elterjedési területe Ny-i sávjában, a K-Alföld peremterületén és az északi Partium szomszédságában használták. Kabola megjelölése a Tiszaháton és a Tiszától É-ra eső vidékeken használatos, ahol az északi háztípus területére nyomult be, mint a polgárosultabb tüzelőberendezés, hiszen itt az egyszerű füstelvezető kürtőket (kabolákat) építették át terjedelmesebb, cserépcsempékből rakott kandallókká úgy, hogy mellettük még meghagyták a nagy, alvásra is alkalmas kemencéket. Bár gyakran a csempékből rakott kandallók ÉK-mo.-i megjelenése a szobai kemencék méretének csökkenésével járt együtt. A Szilágyságban a Közép-Szamos környezetében a sátor, sátorkemence, Kalotaszegen a kaskemence megnevezés a kandalló tűzhelye fölé boruló építményt idézi, amely vesszőfonásból (cserény) favázra is készülhetett, és nagyon vastagon tapasztották. Közép-Erdélyben gyakran minden megkülönböztető jelzés nélkül egyszerűen kemence volt a neve. Ezzel rokon jellegű a pest, pestalja megnevezése az Olt menti háromszéki magyarság körében. Mind a kemence, mind a pest arra figyelmeztet, hogy a kandalló elterjedésterületén korábban a zárt fűtő-, főző-, sütő-, tüzelőberendezésnek a közelmúlthoz képest nagyobb jelentősége lehetett. Erre engednek következtetni az erdélyi levéltári források, különösen a leltárak, amelyek általában alapos leírást adnak a kandallófélékről, s szinte kivétel nélkül kemenceként jelölik.
 |
| Házbeli tűzhely cserepes füstfogóval („kabola”), kemencével (Bodrogköz) |
A Székelyföld több pontján a cserepes, cserepes kemence, csempés, csempe, csempealj, cserény megnevezés él. Ez a kályhalapokból összeállított kőpalást anyagára, jellegére utal. Ezért előfordult a kályhakemence, kályha, kahaj név is. A K-i nyelvterület számos, egymástól messzebb eső pontján előfordul a kürtő, kürtőskemence, esetleg kémény név is, ami a jó füstelvezető tulajdonságaira utal. A székelység körében gyakori a góc, cserepes góc s a vele rokon gób, góg, gógány, ill. a velük képzett összetételek, mint pl. gócalj, gócláb stb. használata. Ebben az esetben a góc tűzhely, tűzközéppontja eredeti jelentésből fejlődött ki a sokféle alak. Bár a góc szó eredete tisztázatlan, hasonló névátvitelre sok példát lehet kimutatni. Utalni kell arra is, hogy sokszor egyszerűen tűzhely, tűzhelyes kemence – tüszejes kemence kifejezéseket használták rá. A moldvai magyarság körében nemegyszer egyéb változatok mellett hornyaként említik. Az erdélyi szászok körében a kandalló Luther-Ofen néven is előbukkan. Az egyes terminusoknál további bonyodalmat okoznak a résznevek eltérései. Pl. a Korondon, Udvarhelyszéken használt góc megnevezésű kandalló oldalfala sód, a külső, sarkon álló tartó sódláb, a tűzhely pedig sódalja. Megjegyzésre érdemes, hogy a Tiszántúlon kandallóként említenek nem szobai tüzelőberendezéseket, pl. a tüzelős ólak, istállók füstelvezetővel ellátott nyílt tűzhelyeit.
 |
| „Sódaj” a kis lakóház sarkában (részei tűzhely, sarkában pucka, a fal felől téglából felrakott bütü, a faragott fabáb által alátámasztott és csíkmadarasi csempékből rakott füstfogó sódaj és deszkakürtő) (Kászonimpér, v. Csík m.) |
A kandalló tűzterét a primitívebb változatok esetében a szoba földjén vagy arasznyi padkán helyezték el. Általános az ülő magasságig falazott tűzhely alkalmazása. A 17. sz.-i inventáriumok lábakon álló kandallóinak is voltak a közelmúltig paraszti változatai. A tűzhely mellett szolgafa állt, amelyre a főzőüstöt függesztették, ez általában forgatható volt, miután ráillesztették a bogrács fülét a tűzre, lehetett fordítani, ha az étel megfőtt, a tűz felől kifordították. A kandalló egyfelől a falra vagy a sarkosan aláfalazott sódra támaszkodott, másik két oldala szabad, nyitott volt. A szabad sarkon egyszerű, esetleg faragott, esztergályozott tagolású, díszítésű faláb, esetleg vasrúd állt (gócláb). Erre támaszkodott a kandalló sátora, füstfogója, hőpalástja. Ahol a füstfogó a mennyezetről függött, ez a támaszték el is maradhatott. Előfordultak csak egy oldalon nyitott kandallók is. Ha a kandallót kemencével együtt építették, a kemence oldalt, a szoba hátsó fala felé épült vagy az előtér felé. A jobb helykihasználás érdekében gyakran az előtér és a szoba falát átvágva, a kemence teste az előtérbe nyúlott. Úgy tűnik, hogy a 19. sz. második felétől szaporodott a kemence nélküli kandallók száma. A kemencéket külön építették fel a ház előterében, esetleg tornácában vagy az önálló sütőházban. A szobában csak a nyílt tűzhely s a cserepes hőpalást maradt. Később a polgárosulás során sokfelé felszámolták a szobákban a kandallókat is. Ilyenkor a hagyományos ételkészítési eljárások fenntartása érdekében konyhává fejlődő előtérben vagy a sütőházban készítettek a sütőkemencék szája elé kisebb-nagyobb kandallókat. Ugyanakkor arra is van példa, hogy a szobai kandallókat vaslemezes főzőtűzhelyekkel egészítették ki.
 |
| Kürtős kemence a parádi Palóc ház szobájában (Heves megye) Szerencsés János felvétele, 1984 (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre) |
Mind az erdélyi, mind az alföldi, mind az ÉK-Mo.-on előforduló kandallóknak a fűtésen, főzésen, sütésen kívül világítási funkciója is jelentékeny volt. A kortársak a kandallókról írva kiemelik, hogy alkalmazásuk jó levegőt, szellőzést biztosított a házakban. Erdélyben is, ÉK-Mo.-on is a magyarsággal együtt lakó nemzetiségek is használták, építették a kandalló különféle regionális típusait. A kandalló egyes szerkezeti elemei a Kárpát-medencén kívül is fellelhetők, s a kandallófűtés elvének mind a Balkánon, mind a Mediterraneumban, mind az atlanti Európában számos alkalmazását ismerjük. Az a típus, amely Békés-Bihar vidékétől a moldvai magyarságig fellelhető volt, s az Olt völgyétől Kassa szomszédságáig nyomon követhető, egész sajátos történeti fejlődés eredménye, a magyar nép művelődéstörténetének egyik legérdekfeszítőbb építészeti, népművészeti produktuma a maga sajátos interetnikus kapcsolatai révén is. A kandallók domborműves díszítésű, mázas és mázatlan, színesen festett és egyszínű csempéikkel, csipkés oromdíszeikkel mint népművészeti alkotások is különös figyelmet érdemelnek."
Folytatása következik!